
Nyugdíj megtakarítási program
Nyugdíjasként is méltóságteljesen
Benned milyen kép jelenik meg amikor a nyugdíjas éveidet határozod meg? Bármi is jelenti számodra a nyugdíjas élet, bizonyára felmerült már benned, hogy élhetsz nyugdíjasként is pénzügyi biztonságban, nyugalomban.
Azt is gondolhatod, hogy ahhoz, hogy tőkét gyűjts, sok pénzre van szükséged. De van egy jó hírem. A pénzügyi függetlenséget átlagos, vagy alacsonyabb összegekkel is elérheted mert a nyugdíjas élet felépítésének a folyamatához a kulcs a kitartás, a rendszeresség és tudatos okos döntések meghozatala.
Nyugdíjasként számolnunk kell azzal, hogy a bevételeink nagy valószínűséggel jelentősen lecsökkennek, ám a kiadásaink nem feltétlenül. Enni kell, a rezsiszámlákat ugyan úgy be kell fizetni, mint aktív korunkban. Ahogy öregszünk valószínűleg már gyógyszerekre is szükségünk lesz, és ha pechesek vagyunk, még a hiteleink sem jártak le. Bérből és fizetésből élők kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát.
Ha nem takarékoskodtunk, és nem készültünk fel előre a nyilvánvaló bevétel csökkenésre, akkor ebben a helyzetben két dolgot tehetünk: búcsút intünk a várva várt gondtalan nyugdíjas éveknek, és dolgozunk tovább. Vagy megelégszünk azzal, ami van, összehúzzuk a nadrágszíjat és számos lemondással éljük tovább az életünk.
És akkor most tisztázzuk néhány alapvető különbséget mi segít meghozni számodra a helyes döntést.
Mi a különbség a megtakarítás és a befektetés között?
A megtakarítás a pénz összegyűjtése és félretétele a felmerülő költségek fedezésére vagy jövőbeli célokra, pld utazás, vagy autó vásárlás. A befektetés az a folyamat, amikor a megtakarított pénzt olyan eszközökbe helyezed, amelyek kamatot, vagy hozamot, tehát jövedelmet generálnak, vagyis a pénzed "dolgozni" fog.
Nyugdíjad tervezésekor olyan befektetésről beszélünk, amikor a megtakarított pénzt olyan eszközökbe teszed, mint például nyugdíj megtakarítás, ingatlan, befektetési alapok, vagy egyéb más, pénzt termelő lehetőség. Ezek az eszközök hozamot vagy jövedelmet termelhetnek a pénzedből az idő múlásával.
Ezzel szemben a megtakarításokat általában likvid eszközökben tartjuk, például bankszámlán.
A befektetések általában hosszú távú pénzügyi tervezés részét képezik, míg a megtakarítások inkább azonnali vagy középtávú célúak. A nyugdíj megtakarítás, tehát nem más, mint befektetés a jövőbe!
Tévhitek és sztereotípiák
Az egyik legnagyobb tévhit az egyéni nyugdíj megtakarítással kapcsolatban az, hogy csak nagyobb pénzösszegekkel lehet elkezdeni. Ez azonban nem így van. Minden vagyonépítés apró lépésekből áll, és bármekkora összeg megfelelő a kezdéshez. A kulcs a rendszerességben és a kitartásban rejlik. Egy időben elkezdett nyugdíj célú megtakarítás, ha csak kisebb összeggel is kezded el, idővel az összeg növekedni fog, ahogy kamatozik és hozamot termel.
A másik tévhit a befektetésekkel kapcsolatban, hogy kockázatos. Mindenkinek más - és más a kockázat tűrő képessége. Ez nem csak a pénzügyekben, hanem az élet számos területén elmondható.
Az egyensúly megtalálása, ami megfelel a személyes pénzügyi céljaidnak és személyes pénzügyi kényelmi szintednek az egyik legfontosabb elem. Ebben tud Neked segíteni egy szakképzett nyugdíj biztosítási és pénzügyi tanácsadó, aki folyamatosan kapcsolatot tart fent az alapkezelővel, és értesül a lényeges változásokról. Nem kell tehát azon aggódnod, hogy nem értesz befektetéshez, és nem ismered a különböző befektetési lehetőségeid. Ezt a terhet leveszi a válladról a tanácsadó, és az alapkezelő.
Ne feledd, a pénzügyi sikereséghez nem szükséges hatalmas összegekkel kezdeni. Apró, okos pénzügyi döntésekkel, kitartással és tudatossággal is elérheted, hogy a nyugdíjas évek alatt is, biztonságos anyagi körülmények között élhess.
És most nézzünk néhány lényes tényt, ami segíthet a számodra a mielőbbi döntésben, és nyugdíj megtakarításod elindításában...
Az állami nyugdíjrendszert három kockázat is fenyegeti
- A demográfiai öregedés
- Magyarországon egyre több nyugdíjasra egyre kevesebb munkavállaló jut.
- Jelentős munkaerő kivándorlás
A nyugdíj megtakarításokra befizetett díjak után 20% adójóváírást igényelhetsz vissza a befizetett szja-ból, amit az adóbevallásban lehet érvényre juttatni, az előző adóévre vonatkozóan.
Nyugdíjbiztosítások befizetései után évente maximum 130 000 Ft adójóváírást igényelhetünk vissza a befizetett szja-ból.
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások után befizetett megtakarításunk után, egy évben maximum 150 000 forintot igényelhetünk vissza adójóváírásként.
Összesen tehát egy adóévben 280.000 Ft adójóváírást igényelhetünk vissza. Minél korábban kezdünk el spórolni, annál nagyobb összeget tudunk összegyűjteni nyugdíjas éveinkre.
Az adóhatóság által jóváírt összegeket rendkívüli befizetésként, könyveljük rá és hozamokkal együtt tartjuk nyilván a szerződéseden. Ezen felül plusz befizetésekkel is növelheted a nyugdíjas évekre szánt megtakarításod. Egyéni nyugdíj megtakarításodon a hozamokkal és hűségnyereséggel nyilvántartott összeget, a hatályos nyugdíjtörvényben meghatározott időben, nyugdíjba vonuláskor férhetsz hozza, egy összegben, vagy járadék formájában.
A nyugdíj megtakarításhoz, és a tudatos pénzügyi tervezéshez fűződő gondolkodás módod megváltoztatása és a nyugodt nyugdíjas évek magalapozása során alapvető változást tudsz azzal elérni, ha kitágítod a látószögedet. Megváltoztatod a pénzhez fűződő viszonyodat és a pénzről alkotott elképzeléseidet.
Melyik a legjobb nyugdíj megtakarítás?
Ha már elhatároztuk magunkat, mert tudjuk, hogy szükségünk van nyugdíj megtakarításra, akkor már "csak" el kell döntenünk, hogy melyiket válasszuk.
Az egyik legfontosabb pénzügyi döntés az életünkben a nyugdíjas életre történő felkészülés, ami tudatos tervezést igényel.
Jogosan merül a kérdés, hogy milyen tényezőket vegyünk figyelembe mielőtt kiválasztjuk egyik vagy másik nyugdíj megtakarítási megoldást? Lehetőségeidnek és egyéni igényeidnek megfelelően több megoldás is a rendelkezésedre áll.
Nem az a kérdés, hogy melyik nyugdíj megtakarítás a legjobb, hanem az, hogy Neked melyik a legjobb.
Egy nyugdíjbiztosítás segít megalapozni a gondtalan nyugdíjas éveket.
Nemcsak a befizetett díjak, hanem az eseti díjak után is 20% adójóváírást vehetsz igénybe, évente maximum 130 000 Ft értékben! Hosszú távú megtakarításhoz védelem is kell. Élet-, baleset-, egészségbiztosítási kiegészítő biztosítással felkészülhetsz váratlan egészségügyi kiadások fedezésére. Életbiztosítás hozzákötésével, egy váratlan tragédia miatt, családod anyagi védelmét is megteremtheted, Így egyetlen szerződéssel megoldható nyugdíjas éveid anyagi biztonsága, egészség - baleset kiadások fedezete, és tragédia esetén családod anyagi védelme.
- Ha nem szeretnél rendszeresen megtakarítani, mert a bevételeid hektikusan, azaz változóan érkeznek, akkor az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítás vagy az önkéntes nyugdíjpénztár a neked való.
- Ha minden befektetési döntéstől lúdbőrős leszel, és tisztában vagy vele, hogy az alacsony kockázat, alacsony, de garantált hasznot jelent, akkor a klasszikus, úgynevezett vegyes nyugdíjbiztosítás a neked való.
- Ha te szeretnél beleszólni és dönteni arról, hogy a pénzedet hogyan és hová fektesse be a biztosító, mikor, milyen kockázatot vállalsz és a megtakarításod milyen eszközalapokba kerüljön, külföldi vagy magyar részvénybe vagy állampapírokba, akkor a befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítások a neked valók.
A felsoroltokat, kombinálhatod is, hiszen a mai gazdasági környezetben fontos szempont a többlábon állás.
Ne feledd, a jövőnket a ma meghozott döntéseink befolyásolják!
Mert Te is megérdemled
Időben gondolj a jövődre, alapozd meg méltóságteljes nyugdíjas éveid a Generali nyugdíjbiztosítási megoldásaival, mert Te is megérdemled a zavartalan, és elégedett nyugdíjas éveket.
A kiegyensúlyozott, pénzügyileg biztonságos nyugdíjas élet alapjait saját megtakarításodból, finanszírozhatod. A nyugdíjbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár előre tervezett öngondoskodás. Már kisebb összegekkel is jelentős tartalékot érhetsz el, amivel kiegészítheted az állami nyugdíjad.
Bármelyik nyugdíj megtakarítási formát választod, előre tervezett öngondoskodással tettél egy nagy lépést afelé, hogy megalapozd az anyagilag stabil nyugdíjas élet lehetőségét.
Igényeidnek megfelelő, személyre szabott nyugdíj megtakarítási programokkal várom megtisztelő érdeklődésed. A célom, hogy a kapcsolatfelvétel kellemes legyen. Ehhez nem kell mást tenned mint, kitölteni egy rövid űrlapot, és a lehető legrövidebb időn belül felveszem veled a kapcsolatot. Az ingyenes tanácsadást követően is kapcsolatban maradunk, örömmel válaszolok a kérdéseidre, rám mindig számíthatsz
Az egyetlen mód, hogy a jövőn változtass, ha a jelennel kezded
Bár fiatalon még távolinak tűnik, de sokan sokszor gondolunk rá, vajon milyen nyugdíja élet vár ránk? Elképzelünk magunknak egy olyan életet, amikor megszűnik a munkával járó stressz, felnőnek a gyerekek, fitten és egészségesen élvezhetjük az életet. Ugyanakkor a valóság jellemzően nem ilyen idilli.
Ahhoz, hogy nyugdíjas évek alatt kevésbé függjünk az aktuális nyugdíjrendszertől, és nyugdíjasként pénzügyileg is biztonságos életet élhessünk stabil anyagi háttér szükséges. Az egyetlen módja annak, hogy a jövőn változtass, ha a változtatást a jelennel kezded. Nyugdíjkiegészítésünket a gondtalan nyugdíjas életért aktív, munkával töltött éveink alatt van csak lehetőségünk összespórolni
Valamennyien kiszámítható jövőre vágyunk, de nem mindenki vállal ugyanakkora kockázatot. A biztonság, és kiegyensúlyozott pénzügyi háttér az ember természetes vágya. A nyugdíjas évek jól megérdemelt pihenéssel, és méltóságteljes nyugodt évekkel kellene, hogy elteljenek. Mindezek biztosításához megalapozott anyagi háttérre van szükség.
Nyudgíjra szánt megtakarítás és a pénzügyileg kiegyensúlyozott nyugdíjas évek kéz a kézben járnak.
Az utóbbi évek vészhelyzetei, és a jelenlegi magas inflációs környezet azok számára is nyilvánvalóvá tette a tényt, hogy muszáj előre tervezni, előre gondolkodni, és félretenni, akik eddig kételkedtek a jövő tervezés fontosságában. Ha nincs munka vagy betegek vagyunk a kiadásaink nem fognak csökkenni, A számlákat be kell fizetni, az élelmiszerek ára sem kevés kiadás. Gyerekeinkről és családunkról gondoskodni kell, bármilyen helyzet is adódik. Sokak számára világossá vált, hogy az tud anyagilag kiegyensúlyozottan élni, akinek van félretett pénze, akinek van megtakarítása. A jó hír az, hogy a rendszeres havi megtakarítást, akár kisebb összeggel is elkezdheted, így lépésről-lépésre építheted fel tartalékjaidat és megtakarításodat a nyugdíjas évekre.
Neked is vannak előfizetésid egy-egy szolgáltatónál. Pld. TV. internet, telefon. A nyugdíjbiztosítás sem más, mint előfizetés a gondtalan nyugdíjas évekre. Az elmúlt több mint 30 év pénzügyi tapasztalatával és egy tőkeerős, több mint 190 éves nemzetközi konszern valamennyi erőforrásával és támogatásával segítek megalapozni nyugdíjas éveid anyagi biztonságát.
Nyugdíjbiztosításaink között találsz klasszikus megtakarítást, és vannak befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítások. Választhatsz havi rendszeres vagy egy összegű megtakarítások közül. Egy aktív, kiegészítő rugalmas számlával pedig tovább növelheted a biztonságod. Az aktív rugalmas számlán gyűjtött pénz, igényeid és szükségleteid szerint bármikor hozzáférhető a számodra.
A nyugdíjbiztosítás nem más, mint előfizetés a gondtalan nyugdíjas évekre.